A Middlesbrough legyőzte a Chelseat a másodosztály play-off döntőjében, ezzel feljutott az élvonalba, míg a Blues kiesett.
A visszásságok évei és a formátum kezdete
1988-at írtunk: a Chelsea a 18. helyen végzett a felső osztályban, hét ponttal a közvetlen kiesés fölött, ám a kétszeres mérkőzésből álló play-off döntőben a Middlesbrough-val szemben alulmaradt, így búcsúzott a legmagasabb szinttől.
A play-off rendszert először a 1986–87-es szezonban vezették be, részben a ligák átszervezését — többek között a felső osztály 22-ről 20 csapatra csökkentését — szolgálva annak érdekében, hogy javítsák az angol labdarúgás pénzügyi helyzetét.
Korai mérkőzések és visszafogott közönség
Az első döntőben, 1987 májusában a Charlton Athletic, amely akkor az első osztályban szerepelt, hosszabbítás után győzött a másodosztályú Leeds United ellen a visszavágón, mindössze 15 841 néző előtt a birminghami St Andrew’s stadionban.
A következő évben a Middlesbrough harmadik helyezés után összesítésben 2-1-re legyőzte a Chelseat — ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Boro négy próbálkozásból play-off döntőt nyert —, majd ezt követően megváltoztatták a formátumot: innentől csak a másodosztályban az automatikus feljutás alatti négy csapat jutott a rájátszásba.
A formátum megszilárdulása és a Wembley dominanciája
1989-ben a Crystal Palace 4-3-mal verte a Blackburnt az összesítésben, ez volt az utolsó kétmérkőzéses döntő; azóta a megszokott sémát követjük: kétmeccses elődöntők, döntő egy mérkőzésen a Wembleyben — kivéve az 2001–2006 közötti öt szezont, amikor a Millennium Stadion adott otthont a finálénak.
A szerény, egykor Ayresome Parkban rendezett 25 ezres összejövetelekből mára a világ leggazdagabb mérkőzése nőtte ki magát, amelynek értéke körülbelül 200 millió font, és a Wembley gyakran 90 ezres közönséget lát vendégül.
Új változtatások: több csapat a rájátszásban
A szabálykönyv 2026–27-től ismét átalakul: a Championshipben hat csapat vesz részt a play-offban, ami rekordnak számít; négy együttes egyszeres kieséses mérkőzésen csap össze az eliminátor körben, a győztesek aztán a megszokott, kétmeccses elődöntőkbe lépnek, végül a Wembley-döntő zárja a sorozatot.
Hasonló rendszert vezettek be a Nemzeti Ligában 2017–18-ban, de ott csak egy csapat jutott automatikusan fel, és az elődöntők egymeccsesek voltak, a felsőbb helyezett hazai pályáján.
Gyors példa: hogyan változtatna a szabály a jelenlegi szezonon
Ha az új Championship-formátum már az idei szezonban érvényesült volna, a Hull City helyett csapatok, köztük a Wrexham és a Derby County is esélyt kapott volna a feljutásra; a jelenlegi hatos rájátszásban a negyedik, ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik helyezettek új elrendezésben mérkőznének egymással.
Például az eliminátor kör párosításai a valós eredmények alapján így néztek volna ki: Middlesbrough–Derby County és Hull City–Wrexham, a továbbjutók pedig kétmeccses elődöntőben találkoztak volna Millwall vagy Southampton győztesével, majd a Wembley-döntő következett volna.
Mit jelent nyerni a play-offot a játékosoknak?
A rájátszás izgalma és kiszámíthatatlansága miatt sokan úgy vélik, ez az egyik legkülönlegesebb út a feljutáshoz: Tommy Smith, aki 2017-ben a Huddersfielddel nyert, a „kockázatot” emelte ki, amely szerinte különlegessé teszi a sorozatot, és azt mondta, hogy a döntő megnyerése felejthetetlen, szürreális élmény.
Lyle Taylor, aki a Nottingham Forest, a Charlton és az AFC Wimbledon csapataival különböző osztályokból jutott fel play-offokon keresztül, szintén azt hangsúlyozta, hogy a Wembley-lépcsők megmászása után csak később érkezik meg a felismerés: ez egy leírhatatlan, életre szóló pillanat.
A rájátszás jelentőségét és történetét bemutató visszatekintést a Labdarúgás oldalon is érdemes követni.
Forrás: BBC Sport
